Edda: Hűtlen

Ment a hűtlen nehéz fejjel
Visszamenne, de ő már nem kell,
Érzi, hálátlan lett sorsa.
Keserû könnye arcát mossa.

Arra gondol, õt ki szerette.
Ha szerette, el mért engedte.
Vissza nem jön többé soha.
Bárcsak békén hagyták volna.

Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje vár.
Nem számolja a napokat már.

De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.
De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.

Megállt egyszer, visszanézett
Nézte, nézte a messzeséget.
Sárga lámpák jelzik útját.
Otthon hagyta minden múltját.

Ment a hûtlen nehéz fejjel.
Tudja jól, hogy õ már nem kell.
Ég veletek! Mást nem mondott.
Szeme túlragyogott minden csillagot

Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje vár.
Nem számolja a napokat már.

De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.
De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.

Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje már.
Nem számolja a napokat már.

De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.
De amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.