József Attila - Kex együttes: Tiszta szívvel
-
József Attila: Tiszta szívvel
A Kex együttes előadásában.
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm....
2008. augusztus 31., vasárnap
Kiscsillag: Menetszél
menetszélbe beletartom az arcomat
nagyon fejlett országon át visz a vonat
egy még fejlettebb országban egy nő is beszáll
menetszélben az arcába úszik a sál
egy nagyon fejlett régióba igyekezik
egy nagyon fontos dolog miatt szeretkezik
majd de most csak kinéz az üvegre lehel
nem érkeznék úgy meg ahogy neki meg kell
nagyon fontos dolgom van én messze megyek
eltűnnek a legelők jönnek a hegyek
nagyon fejlett kistérségben konferenci-
át rendeznek a semmiről van-e semmi
én pedig egy halott vagyok nagyon halott
mondtam jövök szakérteni csak adjatok
egy nagyon fejlett országból egy jól fejlett nőt
azzal demonstrálom majd a múló időt
Kiscsillag: Ülnek a kiscsajok (Fehér lovon jövőre várva)
Csipkés ruhában, deflorálva
A tengerből kijött a hableány
Koktél kezében, a többiek közé
A kávéház elé a napra ül
Várnak a kiscsajok, ülnek az angyalok
Ülnek a kiscsajok, várnak az angyalok
Ki fogja őket megdugni
Sohase fogják megtudni
Csak ülnek a kiscsajok, nézik hogy hol vagyok
Szponzorra várva, parfümfelhőbe
Kínálják a húsdarabkát
Üldögélnek és nevetgélve
Dícsérik meg egymás haját
Ikeába' vagy plázákba'
Ülnek az asszonyok
A körmösnél kiplasztikázva
Várnak az angyalok
Kisminkelve, szép ruhában
Vagy elkenődve, elhasználva
Ülnek a csajok és nézik hogy hol vagyok
Színházakban, szállodákban
Várnak az asszonyok,
Óvodákban, iskolákban
Ülnek a kiscsajok
A diszkó előtt, a diszkó után
Kiizzadva néznek bután
"De klassz pasi, azt nézd, aki beül a Zsuzsával a kabrióba"
Miniszoknyában, rezignáltan
A habokból a kávézóig jött
ez a klasszikus kép innen indul
minden, míg az életük
Úgy elsuhan, csak várnak az asszonyok
Várnak a cicák, várnak az angyalok
Várnak a kiscsajok, mind arra várnak hogy,
Ki fogja őket megdugni
Sohase fogják megtudni
"Azt nézd, ott jön" - mondják
És izgatottan megszorítják egymást.
Kiscsillag: Kockacukor
Lecsó:
Van egy álmom, de nincsen túl jó
állapotban, megmutatom:
ott benn fekszik a völgy mélyén
megdughatod, mint a többit, hagyom
Lovasi:
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? kockacukor
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor
felállok az ágyon a párnát falhoz vágom és azt ordítom
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor
Lecsó:
mindegyik hóhér
mindegyik hentes
mindegyik éhes
üres szegény
szegény kicsikém
látod most alszik
nyála a párnán
keltsd föl mer' én
Lovasi:
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? kockacukor
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor
felállok az ágyon a párnát falhoz vágom és azt ordítom
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor
Kiscsillag: Fishing on Orfű
Left – Right Disco Baby Yeah!
Fishing on Orfű, dancing in the nightclub
One step left and the two steps right
Pretty disco baby dancing all the night
Two steps left and the one step right
Happy Fisherman dancing all the night
Fishing on Orfű, Dancing in the nightclub
Kiscsillag: Állnak a férfiak
Algás palástban, országalmával
A tengerből kijött egy király
Sörrel kezében, a többiek közé
A bolt elé, a napra áll.
Ott állnak a férfiak, rozsdásvas-szagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni
Sohasem fogják megunni
Állnak férfiak, nézik a csajokat.
Gumicsizmában, Krisztus-szandálban
„Nájki” cipőben és mezítláb
Álldogálnak és pofáznak
Söröznek és cigarettát…
…Kínálnak körbe, hóba vagy zöldbe
Állnak a férfiak
Esőbe, sárba, strandon vagy bálba
Állnak a férfiak.
Temetőben vagy közkórházban
Templomkertben, pártszékházban
Állnak a férfiak, nézik a csajokat.
Áruházban, kiskocsmában állnak férfiak
Kisegítő iskolában állnak a férfiak
A diszkó előtt, a diszkó után
Mindig ott ácsorognak
„Ezt jól megdugnám!”- mondják egymásnak a férfiak,
akik ott állnak.
Algás palástban, zöld szakállal
A habokból a boltig kijött
Ez a klasszikus kép, innen indul minden
Amíg a délelőtt úgy elsuhan
Csak állnak a férfiak.
Ott állnak férfiak, sör- meg borszagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni, sohasem fogják megunni
„Azt nézd, milyen!” – mondják, és
oldalba basszák akkor egymást.
Kiscsillag: MOL-kútnál
Épp most szoptam le egy benzinkutast
Vizet hörpölök az ondóra
Mikor mögém lép egy szemüveges
És elkezd várni a mosdóra
Az úr itt rád vár, fejezd már be
Szól a fülkéből kilépő kutas
Fel a felszínre, be a shopba
Hadd kérdezze meg a másik mi az
Ennyi volt és jó volt-e neki
Vigyorog én meg veszek cigit
A pénzből amit a kutastól kaptam
Aki a WC-be vitt...
Virágok nyílnak, én egy réten fekszem
10 és fél vagyok, moha
A fejem alatt és minden rendben
Na az nem lesz többé soha
Lehamuzok és tudom már honnan ismerem a szemüvegest
Mikor Pestre jöttem az Orczy kertben ez énekelt
És a TV-ben is ezt láttam ott énekelte
A szomorkásat, na most jön fel a WC-ből
Hello, köszönök a kollégának
Kiscsillag: Hú de sötét!
Na, hová hoztalak? ez itt az álmom
dugnak a kertben, hánynak az ágyon
itt mindenki táncol, itt mindenki jól van
levágtuk a disznót, a malacok az ólban
És ha már innen nincs tovább
se lámpafény se holdvilág
se a szentjánosbogár nem ég
sötét lesz és mondd, hogy hú de sötét
hú de sötét hú de sötét
Meleg a moslék, és puha a szalma
szaros a hátam szeret a gazda
ez is Magyarország, arany a szegélye
beteg a királyunk, de boldog a népe
És ha már innen nincs tovább
se lámpafény se holdvilág
se a szentjánosbogár nem ég
sötét lesz és mondd, hogy hú de sötét
hú de sötét hú de sötét
Hu huuuuuú…
És ha már innen nincs tovább
se lámpafény se holdvilág
se a szentjánosbogár nem ég
sötét lesz és mondd, hogy hú de sötét(iszod a háziak borát)
hú de sötét(és szívod a maradék spangliát) hú de sötét(a lánynak is kiöntöd a sörét)
sötét lesz és mondd
hú de sötét hú de sötét
hú de sötét hú de sötét
Hu huuuuuú…
de sötét de sötét de sötét….
Ó de sötét
Kiscsillag: Country
Fogd a pénzed megyünk Pestre veszünk zörgős ládafiát
A zsíros tejtől piros nőknek és álmodunk tovább
És hazaérve a kapualjban az égre vetítjük az összes diát
Amit Pestről hoztunk jó sok pénzért hadd legyenek csodák
Mert kibéleltük jól magunkat mesékkel
Mert nem történik semmi más és azért kell, azért kell
Mert itt az van amit én akarok, na jó, jöhetnek a csillagok
Csak intek aztán itt van neked mindenből nagyon sok
Egy barát és egy tigris jönnek utánad itt is
És madarak ejtik öledbe amit megkívántál, szintis
Játssza éjfél után a székely himnuszt
És dalol a fán a kuvik és tust
Húz a szívben valami, ami egyszerre rohadt és szép
És szárnyak nélküli puha szélben
Nyikorognak az ólajtók
S füvek nőnek a lovak helyén én tudok egy altatót
Mert kibéleltük jól magunkat mesékkel
Mert nem történik semmi más és azért kell, azért kell
Mert itt az van amit én akarok, na jó, jöhetnek a csillagok
Csak intek aztán itt van neked mindenből nagyon sok
Sok barát és egy tigris jönnek utánad itt is
És madarak ejtik öledbe amit megkívántál, vidd is.
Kiscsillag: Ha én lennék
Ha én lennék a szerelmed
Minden máshogyan menne
Te is máshogyan mennél
El tőlem, mint tegnap este
Megszoknád a hús szagát
Megszoknád az ólmokat
Megszoknád az életem
Miként a sajátodat
Ha én lennék a szerelmed
Szeretnél mert megszoktad
Ahogy megszokásból rugdalod
Magad elé az álmokat
Ha villanyt oltasz a sötétnek
És halkan kicipzározod őt
És magadba rakod a régi semmit
A megszokott soha el nem jövőt
Ha én lennék a szerelmed
Biztos nevetnél néha
Persze nem többször mint most
Csak rosszabb vicceken ha én a
Szerelmed lennék
Mindig máshogy neveznélek
Termések állatok kis izék
Magamban most is beszélek
Ha én lennék a szerelmed
Biztos hogy a miénk lenne
Az egyszerű igazságok boltja
És te eladó lennél benne
Ősszel mindig lemennénk
A tengerpartra szlottyos fügét
Enni a kiégett fű közül
Akkor ha én lennék
Ha én lennék a szerelmed
Sok szerencsét hozzám
Ígérem nem leszel hibás
De sok múlik majd a kémián
Én már elterveztem mindent
Egy életre elég a dolgunk
Igérem nem lesz sok időnk
Egyedül lenni úgy már voltunk
Ha én lennék a szerelmed
Rám mondanád hogy ez Ő
Csak el kéne hinned
És úgy kellenék neked mint a levegő
Ha én lennék a szerelmed
Biztos sokszor bántanálak
Hogy tudsz így szeretni?
Én soha nem tudnálak
Kiscsillag: Van e szándék
Nagy a rendetlenség, ne nagyon nézzél szét, hogy azok kik? Anyámék.
Az ott az apám a képen, az anyám, a tesóm, én nem éltem még, a vécét
Balra találod, de mit is mondtál, hogy hol játszol, Kiscsillag?
Aha, ja, azt vágom, voltunk rajta nyáron, West Balkán, vagy Zöld Pardon
Figyelj és az milyen, tudod, hogy jönnek az ilyen kiscsajok, biztos sok
Ilyen csaj megy hozzád, hogy jól körberajongják a Nagy Bálványt, szánalmas
De tényleg, ugye nem gondolod, hogy ilyen csaj vagyok, mer' télleg nem
Lécci fordulj el, még küzdök a textillel, igen az egy piercing
Meg azért ezt nézd meg mert szerintem tényleg tök szép lett, két delfin
Arra gondolok, az egyik én vagyok a másik te és úsznál le
Van-e szándék? Van-e szándék? Van-e szándék? Van-e szándék?
Van-e szándék? Van-e szándék? Van-e szándék? Van-e szándék?
A boldogságig úszom, azt dugom fel én
Van-e szándék, szándék van!
Van-e szándék? Van-e szándék? Van-e szándék? Van-e szándék?
Van-e szándék? Van-e szándék? Van-e, van-e, van-e szándék, van!
2008. augusztus 23., szombat
Doors: Riders On the Storm
Riders on the storm
Riders on the storm
Into this house we're born
Into this world we're thrown
Like a dog without a bone
An actor out of role
Riders on the storm
There's a killer on the road
His brain is squirmin' like a toad
Take a long holiday
Let your children play
If ya give this man a ride
Sweet memory will die
Killer on the road, yeah
Girl ya gotta love your man
Girl ya gotta love your man
Take him by the hand
Make him understand
The world on you depends
Our life will never end
Gotta love your man, yeah
Wow!
Riders on the storm
Riders on the storm
Into this house we're born
Into this world we're thrown
Like a dog without a bone
An actor out of role
Riders on the storm
Riders on the storm
Riders on the storm
Riders on the storm
Riders on the storm
Riders on the storm
Doors: Waiting For The Sun
At first flash of eden, we race down to the sea.
Standing there on freedoms shore.
Waiting for the sun
Waiting for the sun
Waiting for the sun
Can you feel it now that spring has come.
And its time to live in the scattered sun.
Waiting for the sun
Waiting for the sun
Waiting for the sun
Waiting... waiting... waiting... waiting...
Waiting... waiting... waiting... waiting...
Waiting for you to - come along
Waiting for you to - hear my song
Waiting for you to - come along
Waiting for you to - tell me what went wrong
This is the strangest life Ive ever known.
Yeah!
Doors: Touch Me
Yeah!, come on, come on, come on, come on
Now touch me, baby
Cant you see that I am not afraid?
What was that promise that you made?
Why wont you tell me what she said?
What was that promise that you made?
Now, Im gonna love you, till the heavens stop the rain
Im gonna love you
Till the stars fall from the sky for you and I
Come on, come on, come on, come on
Now touch me, baby
Cant you see that I am not afraid?
What was that promise that you made?
Why wont you tell me what she said?
What was that promise that you made?
Im gonna love you, till the heavens stop the rain
Im gonna love you
Till the stars fall from the sky for you and I
Im gonna love you, till the heavens stop the rain
Im gonna love you
Till the stars fall from the sky for you and I
Billy Idol: Sweet Sixteen
I'll do anything
For my sweet sixteen,
And I'll do anything
For little run away child
Gave my heart an engagement ring.
She took ev'rything.
Ev'rything I gave her,
Oh sweet sixteen.
Built a moon
For a rocking chair.
I never guessed it would
Rock her far from here
Oh, oh, oh, oh.
Someone's built a candy castle
For my sweet sixteen.
Someone's built a candy brain
And filled it in.
Well I'll do anything
For my sweet sixteen
Oh I'll do anything
For little runaway child
Well, memories will burn you.
Memories grow older as people can
They just get colder
Like sweet sixteen
Oh, I see it's clear
Baby, that you are
All through here
Oh, oh, oh, oh.
Someone's built a candy castle
For my sweet sixteen,
Someone's built a candy house
To house her in.
Someone's built a candy castle
For my sweet sixteen.
Someone's built a candy brain
And filled it in.
And I do anything
For my sweet sixteen
Oh, I do anything
For little run away girl.
Yeah, sad and lonely and blue.
Yeah, gettin' over you.
How, how do you think it feels
Yeah to get up in the morning, get over you.
Up in the morning, get over you.
Wipe away the tears, get over you,
get over, get over...
My sweet sixteen
Oh runaway child
Oh sweet sixteen
Little runaway girl.
Gave my heart an engagement ring
She left everything
Everything I gave her
Sweet sixteen
Built a moon
For a rocking chair,
Never guessed it would
Rock her far from here
Oh, oh, oh
Someone's built a candy castle
For my sweet sixteen.
Someone's built a candy house
To house her in.
Someone's built a candy castle
For my sweet sixteen
Someone's built a candy house
To house her in.
And I'll do anything
For my sweet sixteen
Oh, I'll do anything
For little runaway child.
Do anything
For my sweet sixteen
I'll do anything
For little runaway girl
Little runaway girl
Oh sweet sixteen
Oh sweet sixteen
Oh.
2008. augusztus 22., péntek
Role: Pille - Ahol én elmegyek...
ahol én elmenek még a fák es sírnak
ahol én elmenek még a fák es sírnak
gyenge ágairól zöld levelek hullnak
gyenge ágairól zöld levelek hullnak
hulljatok, hulljatok szép zöld leveleim
hulljatok, hulljatok szép zöld leveleim
rejtsetek el ingem, rejtsetek el ingem
met az én édesem mást szeret nem ingem
szerethettél volna, ha szép nem vótam es
szerethettél volna, ha szép nem vótam es
mert én szerettelek ha szegény voltál es
mert én szerettelek ha szegény voltál es
Role: Pille - Adjon Isten minden jót
Adjon Isten mind jobbat, mind jobbat,
Ne csak mindig a rosszat, a rosszat.
Mitől félünk, mentsen meg, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg, legyen meg.
Adjon Isten minden jót, minden jót,
Jobb időt, mint tavaly volt, tavaly volt,
Sok örömet e házba, e házba,
Boldogságot hazánkba, hazánkba
Transylmania: Elpártolt liliomszál
Liliomszál, liliomszál
Idegenhez mért hajoltál?
Mért öleli karcsú szárad?
Mért felejted a fajtádat?
A fajtádat, a hitedet
Szerelmed tüzére tetted,
Messze látszik lobogása
Mi lesz, ha lesz hamvadása?
Liliomszál, liliomszál
Idegenhez mért hajoltál?
Apád, anyád megsiratott,
Sírván mégis hozzáadott.
Lehetsz neki százszor drága,
Más világ az ő világa,
Világában - ősi- átok
Beleolvad a te világod.
Liliomszál, liliomszál
Idegenhez mért hajoltál?
Ha magod lesz drága gyermek,
Nem tanul liliomnyelvet.
Vagy kis lelkét összetépik,
Meghasonlik míg megérik.
Két tűz között kevert vére
Kiomlik a csatatérre.
Liliomszál, liliomszál
Hajladozzál, hajladozzál.
Szerelmes hajladozásod
A te legfőbb igazságod.
Mi szomorún körül állunk,
Mert más a mi igazságunk.
Siratjuk a nászi kedved,
Siratjuk a fajtánk benned.
Transylmania: Bonchidai menyecskék
bonchidai menyecskék ugrálnak mint a kecskék
szeretõjük mindig más, az uruk csak ráadás.
Ná ná ná
viszik, viszik a szilvát, válogatják a magját
én is ettem belõle, szerelmes lettem tõle
ná ná ná
a szép asszony tova lát, vizér küldi az urát
míg az ura vízér jár, a komája nála jár
ná ná ná
édes uram de jó kend, de jó vizet hozott kend
menjen kend még máshoz is, üljön kend még többet is
ná ná ná
bonchidai hegy alatt, leány a legény alatt
azért feküdt alája, viszketett a szoknyája
ná ná ná
úgy szerettem a papot, veszek neki kalapot
de még jobban a papnét, veszek neki kanapét
ná ná ná
Transylmania: Hazám, hazám
Hazám, Hazám, édes Hazám
Bárcsak határidat látnám!
Látom füstjét, de csak ennyit
Az ég alján lengedezni…
Mind azt mondják, nem a füstje,
Mind azt mondják, nem a füstje.
Mer’ a nagy hegyeknek ködje,
Mer’ a nagy hegyeknek ködje.
Fölmegyek én egy nagy hegyre,
Annak is a tetejére…
Onnan nézek Hazám felé,
Édesanyám háza felé.
Én Istenem, rendelj szállást,
Mer’ meguntam a bódorgást.
A bódorgást, a vándorlást,
Az idegen földön lakást.
Édesanyám gyújts gyertyára!
Hazaérek vacsorára.
Hadd egyem egy jó vacsorát,
Amit Édesanyám csinált.
Arra kérem Istenemet,
Arra kérem Istenemet,
Hogy el ne hagyjon engemet,
Hogy el ne hagyjon engemet!
2008. augusztus 21., csütörtök
Bon-Bon: Köszönöm, hogy vagy nekem
Nehezen találtam rád,
Csavarogtam hosszú éveken át.
Valahol mindig várt
Egy szerelem, s egy forró ágy.
Sosem kellett több ennél,
Nem akartam jobbat, mint ami jár.
De a te lelkednél
Megpihennék már.
Hidd el, ha kell, elmondom százszor:
Köszönöm, hogy vagy nekem.
A legszebb dal sem szólhat másról:
Köszönöm, hogy vagy nekem.
Veled minden percem szép,
S tudom azt, hogy végleg itt maradok.
Ami volt elmúlt rég.
Köszönöm most jól vagyok.
Nehezen találtam rád,
De most végre nálad ébredek fel.
Nagyon sok éven át
Nem engedlek el.
Hidd el, ha kell, elmondom százszor:
Köszönöm, hogy vagy nekem.
A legszebb dal sem szólhat másról.
A legszebb dal is rólad szól.
Veled maradok még, nekem ennyi elég.
Neked érezned kell, soha nem hagylak el.
2008. augusztus 20., szerda
István a király: Nézz énrám Láthatatlan
Alleluia
GIZELLA:
Nézz énrám Láthatatlan
nézz énrám Istenem
Légy hozzám irgalommal
légy úrrá szívemen
Töltsd el lelkemet
gyarló testemet
hűséggel, jósággal
szeretettel
ISTVÁN:
Szólj Istenem
nyilvánulj meg nekem
Hatalmad végtelen
mutasd meg életem értelmét
Szólj Istenem
adj most jelt énnekem
Adj erôt küzdenem
hadd legyen életem
tehozzád méltó
szép és jó
Add meg hát
hogy szándékod szerint
itt országod legyen
S én rádbízom az életem
ISTVÁN: GIZELLA:
Nézz most le rám
Nézz énrám Láthatatlan engem nézz Istenem
nézz énrám Istenem Adj erôt szeretnem
Légy hozzám irgalommal hadd legyen Ô az úr
légy úrrá szívemen szívemben
Nézz énrám Láthatatlan Nézz most le rám
nézz énrám Istenem engem nézz Istenem
Légy hozzám irgalommal Adj erôt szeretnem
légy úrrá szívemen hadd legyen Ô az úr
A testem-lelkem téged vár
EGYÜTT:
Jöjj el hát!
TÉRÍTÔK:
Veni lumen cordium
Veni Sancte Spiritus
2008. augusztus 19., kedd
Varga Miklós: Fehérlófia, Isten szülötte
Fehérlófia, Isten szülötte,
az út előtted áll.
Lovad dobog a ház előtt,
indulj a hegyeken át.
Fehérlófia, Isten szülötte,
hét határon, hét halál,
Hív az álom, hív a vágy
indulj ne várj.
Szikrát szór a rőzseláng
A füstben kél a látomás
Hogy szétszórva a nagycsalád,
Testvér testvért nem talál.
Indulj arra, hol kél a Nap,
a nagy folyókon át,
El kell menned várnak rád,
küld a Kereszt-király.
Szemedben már ég a tűz,
vezesse Isten léptedet,
Írásban vagyon úgy legyen
keresd míg élsz a népedet
Szikrát szór a rőzseláng,
a füstben kél a látomás
Hogy szétszórva a nagy család
testvér, testvért nem talál.
Enigma: Beyond the invisible
I look into the mirror
See myself, I'm over me
I need space for my desires
Have to dive into my fantasies
I know as soon as I'll arrive
Everything is possible
Cause no one has to hide
Beyond the invisible
Sajaja bramani totari ta, raitata raitata, radu ridu raitata, rota
The brave and wise men came together on horse
Close your eyes
Just feel and realize
It is real and not a dream
I'm in you and you're in me
It is time
To break the chains of life
If you follow you will see
What's beyond reality
Ne irascaris Domine,
ne ultra memineris iniquitatis:
ecce civitas Sancti facta est deserta:
Sion deserta facta est:
Ierusalem desolata est:
domus sanctificationis tuae et gloriae tuae Do not be angry Lord,
or remember iniquity forever:
behold the Holy City is a desert:
Sion is mad a desert:
Jerusalem is desolate:
the house of your holiness and glory
Enigma: Return to innocence
That's not the beginning of the end
That's the return to yourself
The return to innocence
Love - Devotion
Feeling - Emotion
Love - Devotion
Feeling - Emotion
Don't be afraid to be weak
Don't be too proud to be strong
Just look into your heart my friend
That will be the return to yourself
The return to innocence
If you want, then start to laugh
If you must, then start to cry
Be yourself don't hide
Just believe in destiny
Don't care what people say
Just follow your own way
Don't give up and use the chance
To return to innocence
That's not the beginning of the end
That's the return to yourself
The return to innocence
Don't care what people say
Follow just your own way Follow just your own way
Don't give up, don't give up
To return, to return to innocence.
If you want then laugh
If you must then cry
Be yourself don't hide
Just believe in destïny.
Demjén Ferenc: Jöjj vissza vándor
Elment a vándor
elvitte zsákjában a nyár minden ízét
erdők lombját és a rét tarka színét
mindent eltakar az ősz
s mi várunk bűvös kábulatban
Elment a vándor
útján a fecskék darvak mind elkísérték
elment messze, hol a fű zöld s az ég kék
hol nem tudják mi a hó
a nyár forró és mozdulatlan
Elmentek messze, mert ott a szívekbe nem költözik a tél
a vándor s a darvak most mind arra várnak, hogy elmúlik a tél
s újra visszatérnek a lángok a fények
szívünkbe új remények mind visszatérnek
régen elfelejtett emlékek égnek
ha a tavasz közelít
Elmentek messze, mert ott a szívekbe nem költözik a tél
a vándor s a darvak most mind arra várnak, hogy elmúlik a tél
s újra visszatérnek a lángok a fények
szívünkbe új remények mind visszatérnek
régen elfelejtett emlékek égnek
ha a tavasz közelít
Jöjj vissza vándor
Hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét
Erdők lombját és a rét tarka színét
Hozd el szívünkbe a nyár melegét.
Demjén Ferenc: Kinőtt a szárnyunk
Kinőtt a szárnyunk, ez volt mit vártunk.
Szabaddá váltunk, ki szól ránk meddig szálljunk?
Bár a célt, mit magamban itt bent rég elrejtettem,
Nem lelem, súgj nekem.
Gyermekké válnék, kell még a játék,
Mesékben hinnék, ha újakat találnék.
Túl sok volt, mit eddig sem hittem,
Ezt most miért higgyem?
Hogy legyen, súgj nekem.
Annyi mindent adtak sok volt,
Nem kell több hát.
Ki akarná újra a régi karácsonyfát?
Biztosan van még, ki visszanéz és vár,
Keresi, amit ő rabolt el tán.
Kinőtt a szárnyunk, most merre szálljunk?
Arccal a szélnek, hol új remények élnek,
Bár a célt, mit magamban itt bent
Rég elrejtettem, nem lelem, súgj nekem.
Annyi mindent nem láttunk, még induljunk hát,
Miből állna átrepülnünk két óceánt?
S elmegyünk, s vár még, bár megtagadták rég,
Szabadon, felnőttként néznünk szét.
Használd a szárnyad, a madarak messzebb látnak,
Tán más is lát, ki most is vár még rád.
Használd a szárnyad, és repülj a nagyvilágnak,
Ne visszanézz, senkinek nem kell már, ami volt.
Bár a célt, mit magamban itt bent rég elrejtettem,
Nem lelem, súgj nekem,
Nem lelem, súgj hát, kedvesem
Demjén Ferenc: Árnyék és Fény
Árnyék és fény egybe kel.
S egy lesz egy kép színeivel.
Úgy lennék az árnyék,
ellenem légy a fény.
Néha összeölelkeznénk,
s mégszebb lesz a kép.
Én rég nem félek a sorstól.
Nekem a szívem jósol.
És annyi év után most rádtalált.
Épp így hiszek
árnyékban s a fényben.
Elférnek mindig egy képen.
Mért is törnénk szét
egy álmodott kép szép keretét?
Árnyék és fény életünk.
Döntsük el hát kik is leszünk.
Lennék én az árnyék,
s ellenem légy a fény.
Néha összeölelkeznénk,
akkor lenne szép
Fénnyel lelkemet még megmentheted.
A boldogság egy árnyékot fénnyé is tehet.
Elférnénk mindig egy képen,
Összeölelkeznénk,
s egy képben él:
Árnyék s a fény
Bergendy: Ma lesz a holnap tegnapja -1976
Ha a ma lesz a holnap tegnapja
Tedd a bús emléket az ablakba
Nehogy szomorúan gondolj a tegnapra
Tölts még egy kortyot a poharadba!
Tudod jóbol is árt a sok
Bármit is teszel
Akár túl sokat iszol
Vagy túl sokat eszel
De ha kedved elhagyott
Minek szidnád a tegnapot?
Inkább csinálj magadnak jó előre
Még egy szép napot
Ha a fejed fölött a ház
Összedűlhet holnapig
Legjobb hogy ha csendben gyorsan
Eltűnsz hajnalig
Ma gyerek vagy még talán
De felnőtt leszel hamar
Hát játszadozz csak vígan
Amíg senki nem zavar!
Ha a fejed fölött a ház
Összedűlhet holnapig
Legjobb hogy ha csendben gyorsan
Eltűnsz hajnalig
És ha kedved elhagyott
Minek szidnád a tegnapot?
Csinálj magadnak jó előre
Még egy szép napot
Omega: Régi csibészek
Egyik délután megyek az utcán
És látom, nem köszöntök már
Hátam mögött még fütty se szól mint rég
Úgy érzem, elfelejtették
Óh, a régi csibészek nem ismernek engem meg
Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek
Közel volt egy grund, mindig ott voltunk
Vagy messze elcsavarogtunk
A kék ég alatt ránksütött a nap
Rágcsáltuk a tökmagokat
Óh, a régi csibészek nem ismernek engem meg
Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek
Óh, a régi csibészek nem ismernek engem meg
Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek
Hullott a könnyünk, annyit nevettünk
Azt tettük, amit szerettünk
Bámultuk sokat a kis csajokat
Így éltünk boldog napokat
Óh, a régi csibészek nem ismernek engem meg
Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek
A régi csibészek nem ismernek engem meg
Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek
Omega: Petróleum lámpa
Kényes porcelán, és itt áll a zongorán
Egy fényes régi-régi-régi-régi lámpa.
Talpán zöld betűk: én vagyok a fény, a tűz,
Hogy láss az éjszakába'.
Petróleum lámpa,
Milyen szép a lángja.
Kémlelt éjeket, sok lepkét megégetett
És tűrt sok-sok-sok hazugságot.
Száz év rálépett, ismeri az életet
És érti a nagyvilágot.
Petróleumlámpa,
Milyen szép a lángja.
Kislány, ha itt jársz, az árnyékod kék óriás,
Megnéz és elvarázsol.
Bámulsz, hogy mi van, nézel, mint a moziban,
És két szép szemedben táncol.
Petróleumlámpa,
Milyen szép a lángja.
Ákos: Ilyenek voltunk
Előtted nem titok,
Hogy nem voltunk angyalok.
És úgy mintha nem fájna semmi kín,
Táncoltunk az öröm romjain.
És néha éber reggeleken
Tudtuk, hogy vár ránk a szerelem.
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Nem féltünk semmitől,
Bár száz tervünk összedőlt.
Mi mégis észrevétlenül
Tűrtük, hogy arcunkra ránc kerül,
De néha éber alkonyokon
Tudtuk, hogy vár ránk a nyugalom.
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Ilyenek voltunk, emlékezz ránk,
Ilyenek voltunk, emlékezz, emlékezz ránk!
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Ákos: Hello
Hello, hello, újra itt vagyok,
Vissza kellett jönnöm hozzád, és lehet, hogy maradok.
Tudom, tudom, nem láttál rég,
Bármit is mondasz, szemedben a megértés tüze ég.
Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.
Hello, hello, nem tűntem el,
Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel.
De kinyílt lassan a szem,
Most is rád ragyog,
Könny reszket benne,
Mert látom, hogy vak vagyok.
Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.
Hiszen minden bűnöm megbocsátható...
Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a földre, és félek, hogy itt ragadok!
Hiszed, vagy nem, egyszer hazajutok,
Nem látsz majd többé, hiányozni fogok...
Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
Azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.
Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a földre és félek, hogy itt ragadok!
Hiszed, vagy nem, egyszer hazajutok,
Nem látsz majd többé, hiányozni fogok.
2008. augusztus 16., szombat
Eiffel 65: Blue
Yo listen up here's a story
About a little guy that lives in a blue world
And all day and all night and everything he sees
Is just blue like him inside and outside
Blue his house with a blue little window
And a blue Corvette
And everything is blue for him and his self
And everybody around
'Cause he ain't got nobody to listen...
I'm blue, da ba dee da ba die.
in auberdeen i will die
I have a blue house with a blue window.
Blue is the color of all that I wear.
Blue are the streets and all the trees are too.
I have a girlfriend and she is so blue.
Blue are the people here that walk around,
Blue like my Corvette, it's standing outside.
Blue are the words I say and what I think.
Blue are the feelings that live inside me.
I'm blue,da ba dee da ba die.
I have a blue house with a blue window.
Blue is the color of all that I wear.
Blue are the streets and all the trees are too.
I have a girlfriend and she is so blue.
Blue are the people here that walk around,
Blue like my Corvette, it's standing outside.
Blue are the words I say and what I think.
Blue are the feelings that live inside me.
I'm blue,da ba dee da ba die.
Blue his house with a blue little window
And a blue Corvette
And everything is blue for him and his self
And everybody around
'Cause he ain't got nobody to listen...
I'm blue,da ba dee da ba die.
if i was green i would die
Metallica: The Memory Remains
Fortune, fame
Mirror vain
Gone insane
But the memory remains
Heavy rings on fingers wave
Another star denies their grave
See the nowhere crowd
Cry the nowhere tears of honor
Like twisted vines that grow
That hide and swallow mansions whole
And dim the light of an already
Faded prima donna
Fortune, fame
Mirror vain
Gone insane...
Fortune, fame
Mirror vain
Gone insane...
But the memory remains
Heavy rings hold cigarettes
Up to lips that time forgets
While the Hollywood sun sets
Behind your back
And can't the band play on?
Just listen, they play my song
Ash to ash
Dust to dust
Fade to black
Fortune, fame
Mirror vain
Gone insane...
Fortune, fame
Mirror vain
Gone insane...
Dance little tin goddess
Nananananana nananada nananananana nanananadana
Nananananana nananada nananananana nanananadana
Drift away
Fade away
Little tin goddess
Ash to ash
Dust to dust
Fade to black
Fortune, fame
Mirror vain
Gone insane...
Fortune, fame
Mirror vain
Gone insane...
But the memory remains
Ash to ash
Dust to dust
Fade to black...
The memory remains
Faded prima donna
Dance little tin goddess dance
Nananananana nananada nanananana nanananadana
Nananananana nananada nanananana nanananadana
Nanana...say yes...nananana nanana...at least say hello...nananana
Nanana...say yes...nananana nanana...at least say hello...nananana
Nana nana
Metallica: Until It Sleeps
Where do I take this pain of mine
I run but it stays right by my side
So tear me open and pour me out
There's things inside that scream and shout
And the pain still hates me
So hold me until it sleeps
Just like the curse, just like the stray
You feed it once and now it stays
Now it stays
So tear me open but beware
There's things inside without a care
And the dirt still stains me
So wash me until I'm clean
It grips you so hold me
It stains you so hold me
It hates you so hold me
It holds you so hold me
Until it sleeps
So tell me why you've chosen me
Don't want your grip, don't want your greed
Don't want it
I'll tear me open make you gone
No more can you hurt anyone
And the fear still shakes me
So hold me, until it sleeps
It grips you so hold me
It stains you so hold me
It hates you so hold me
It holds you, holds you, holds you
until it sleeps
I Don't want it want it want it want it want it
No
So tear me open but beware
There's things inside without a care
And the dirt still stains me
So wash me 'til I'm clean
I'll tear me open make you gone
No longer will you hurt anyone
And the hate still shapes me
So hold me
until it sleeps
2008. augusztus 15., péntek
Ossian: Magam útját járom
Hányszor és hányan mondták: "nem sikerül"
Célom és összes álmom a semmibe merül
Mégis elindultam, a semmiből kezdtem el
Határt, mit mások szabtak, nem fogadhattam el
Megyek, míg mehetek én
Míg rámköszön a Fény
Túl a sok-sok álmon
Lázadó, könyörtelen harcon
Sorsom tisztán látom
Amíg létezem, a magam útját járom
Túl a sok-sok álmon
Lázadó, könyörtelen harcon
Sorsom tisztán látom
Amíg létezem, a magam útját járom
Hibáim, vétkem, bűnöm: meggyóntam rég
Mentségem nincs más semmi, csak az őszinteség
Ne várd, hogy megváltozzam, túl késő már
Porból a porba tartok, de pár boldog nap még jár
Megyek, míg mehetek én
Míg rámköszön a Fény
Túl a sok-sok álmon
Lázadó, könyörtelen harcon
Sorsom tisztán látom
Amíg létezem, a magam útját járom
Túl a sok-sok álmon
Lázadó, könyörtelen harcon
Sorsom tisztán látom
Amíg létezem, a magam útját járom
Az utca volt az én iskolám
Szöges ostor a Bibliám
A fizetségem, hogy élhetek
És még remélhetek
A mostoha idő tanított
Hogy legfőbb jog az Ököljog
S ha elárulnak, majd megszokod
Nem nagy dolog
Túl a sok-sok álmon
Lázadó, könyörtelen harcon
Sorsom tisztán látom
Amíg létezem, a magam útját járom
Túl a sok-sok álmon
Lázadó, könyörtelen harcon
Sorsom tisztán látom
Amíg létezem, a magam útját járom.
Chris Cornell: You Know My Name - James Bond Casino Royale
f you take a life do you know what you'll give?
Odds are, you won't like what it is
When the storm arrives, would you be seen with me?
By the merciless eyes of deceit?
I've seen angels fall from blinding heights
But you yourself are nothing so divine
Just next in line
Arm yourself because no-one else here will save you
The odds will betray you
And I will replace you
You can't deny the prize it may never fulfill you
It longs to kill you
Are you willing to die?
The coldest blood runs through my veins
You know my name
If you come inside things will not be the same
When you return to the night
And if you think you've won
You never saw me change
The game that we all been playing
I've seen diamonds cut through harder men
Than you yourself
But if you must pretend
You may meet your end
Arm yourself because no-one else here will save you
The odds will betray you
And I will replace you
You can't deny the prize it may never fulfill you
It longs to kill you
Are you willing to die?
The coldest blood runs through my veins
Try to hide your hand
Forget how to feel
Forget how to feel
Life is gone with just a spin of the wheel
Spin of the wheel
Arm yourself because no-one else here will save you
The odds will betray you
And I will replace you
You can't deny the prize it may never fulfill you
It longs to kill you
Are you willing to die?
The coldest blood runs through my veins
You know my name
You know my name
You know my name
You know my name
You know my name
You know my name
You know my name
Paul Stanley, KISS: Live To Win
Frustrated, degraded, down before you're done
Rejection, depression, can't get what you want
You ask me how I make my way
You ask me everywhere and why
You hang on every word I say
But the truth sounds like a lie
Live to win, 'till you die, 'till the light dies in your eyes
Live to win, take it all, just keep fighting till you fall
Obsessive, compulsive, suffocate your mind
Confusion, delusions, kill your dreams in time
You ask me how I took the pain
Crawled up from my lowest low
Step by step and day by day
'Till there's one last breath to go
Live to win, 'till you die, 'till the light dies in your eyes
Live to win, take it all, just keep fighting till you fall
Day by day, kickin' all the way, I'm not cavin' in
Let another round begin, live to win
Yeah, live, yeah, win
Live to win, 'till you die, 'till the light dies in your eyes
Live to win, take it all, just keep fighting 'till you fall
Day by day, kickin' all the way, I'm not cavin' in
Let another round begin, live to win
Live to win
Live to win
Yeah, live, yeah, win!
2008. augusztus 5., kedd
Zanzibar: Szólj már
Kifogytunk csendben az ünnepekből
A szép percek elmúltak rég
Csak a félelem a félelemtől
Ami együtt tart minket még
Veled ébredek, s a hajnal hangja téged éltet
Hol van a szó, tiszta szemed el nem rejthet
Szólj már
A szívem rég csak egy szót vár
Mért kínzol, szólj már
Ha te is így gondolod
Szólj már
A szívem rég csak egy szót vár
Mért kínzol, szólj már
A tiéd már nem vagyok
Vártam a reggelt, hogy álmosan rám figyelj
Vártam a nappalt, hogy mindenre felelj
Minden percem érted élt, de nem számít, tudom
Álmaimban azt reméltem, te vagy a holnapom
Veled ébredek, s a hajnal hangja téged éltet
Hol van a szó, tiszta szemed el nem rejthet
Szólj már
A szívem rég csak egy szót vár
Mért kínzol, szólj már
Ha te is így gondolod
Zanzibár: Új napra ébredsz
Bármerre nézek, végtelen tenger, oly hangos a moraj.
Már nem is látom, hogy víz, vagy ember, eltakar.
Hajnaltól hajnalig tart,
lerágott szép szavak,
ezek csendben itt maradtak.
Mikor elszunnyad a város, lassan útra kel, engem jól ismer...
Álruhába bújtat, hogy ne fedezz fel, ha feléd megyek, és te...
Új napra ébredsz, neked minden oly szép...
Ellopnának tőlem a felhők, ha az árnyékod lennék...
Jókor voltam a rossz helyen, nem is történt semmi sem.
Így várok évek óta már...
A szivárvány hazugság,
az egészet kitalálták!
Mikor elszunnyad a város, lassan útra kel, engem jól ismer...
Álruhába bújtat, hogy ne fedezz fel, ha feléd megyek, és te...
Új napra ébredsz, neked minden oly szép...
Ellopnának tőlem a felhők, ha az árnyékod lennék...
Zanzibár: zAz igazi nevem
Megint a rossz utra léptem
Szaz közül megismerem
Megint a szivemre hallgatok
Mikor csődöt mond az eszem
Milyen egy atkozott nyar volt
Ilyenből egy is elég
Mondanom illene valami szépet
De mindjart indul a gép
Holnap mar mindent banok
Kerestek majd, de nem talaltok
Holnap mar uton leszek
Aludj csak, én fel nem ébresztelek
Senki sem tudja az igazi nevem
Senki sem érezheti, ha szeretem
Elmondanam, mennyit érsz
De egyetlen élet oly kevés...
Megint a rossz utra léptem
Te tudtad, hogy megteszem
Ami fontos, ugy ér véget
Hogy észre sem veszem
2008. augusztus 4., hétfő
Tokio Hotel: Monsoon
I'm staring at a broken door,
There's nothing left here anymore.
My room is cold,
It's making me insane.
I've been waiting here so long,
But the moment seems to 've come,
I see the dark clouds coming up again.
Running through the monsoon,
Beyond the world,
To the end of time,
Where the rain won't hurt (?)
Fighting the storm,
Into the blue,
And when I loose myself I think of you,
Together we'll be running somewhere new
Through the monsoon.
Just me and you.
A half moon's fading from my sight,
I see your vision in its light.
But now it's gone and left me so alone
I know I have to find you now,
Can hear your name, I don't know how.
Why can't we make this darkness feel like home?
Running through the monsoon,
Beyond the world,
To the end of time,
Where the rain won't hurt (?)
Fighting the storm,
Into the blue,
And when I loose myself I think of you,
Together we'll be running somewhere new
And nothing can hold me back from you.
Through the monsoon. Hey! Hey!
I'm fighting all this power,
Coming in my way
Let it sail me straight to you,
I'll be running night and day.
I'll be with you soon
Just me and you.
We'll be there soon
So soon.
Running through the monsoon,
Beyond the world,
To the end of time,
Where the rain won't hurt
Fighting the storm,
Into the blue,
And when I loose myself I think of you,
Together we'll be running somewhere new
And nothing can hold me back from you.
Through the monsoon.
Through the monsoon.
Just me and you.
Through the monsoon.
Just me and you.
2008. augusztus 3., vasárnap
Halász Judit: Boldog születésnapot
Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól tudod
Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk
Boldog, boldog, boldog születésnapot
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod
Megint egy évvel öregebb lettél, s bölcsebb is talán
Őrizd meg az emlékeid, s légy nagyon vidám
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk
Boldog, boldog, boldog születésnapot...
Tavasz után eljön a nyár és ősz után a tél
De minden évben eljön a nap, amikor születtél
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk
Boldog, boldog, boldog születésnapot...
Halász Judit, Fonográf: Micimackó
Keresd az igazság s az élet útját
A bölcs nyugalmát árasztó Taot
S a tiszta forrás hűs vizében fürdik lelked
Ha megérted Micimackót.
Hát kérem...
Egy napon, mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt,
Eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat.
Elment tehát Malackához, hogy meglesse, mit csinál,
De Malackánál éppen akkor senkit nem talált
Így hát elindult hazafelé, miközben sűrűn hullt a hó,
S arra gondolt, hogy otthon talán akad egy kis ennivaló.
S hogy kimelegedjék, ugrándozott, s jó nagyokat lépett,
S a hidegre való tekintettel énekelni kezdett.
Minél inkább havazik, annál inkább hull a hó,
Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik.
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik,
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik.
Ismert erdei körökben az az általános nézet,
Hogy Micimackó, mint minden medve, szereti a mézet.
És ez nem csak afféle szerény vélemény,
Hanem határozottan állítom, hogy tény, tény, tény.
Ezért mikor hideg van, és sűrűn hull a fehér hó,
Kell, hogy legyen az almáriumban eltéve ennivaló.
Így aztán, ha télidőben Micimackó megéhezik,
Megkóstol egy csupor mézet alaposan fenékig.
Minél inkább havazik, annál inkább hull a hó,
Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik.
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik.
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik.
Micimackó a barátom, és gyakran elbeszélgetünk,
Azokról a dolgokról, mit mind a ketten ismerünk,
És tanultunk egy verset is, és most már kívülről tudom,
Ha hideg van, és hull a hó, én mindig ezt dúdolgatom,
Minél inkább havazik, annál inkább hull a hó,
Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik.
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik.
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik.
Koncz Zsuzsa: Mr. Alkohol
Óh Mr. Alkohol, hát itt vagy már megint!
Hisz érthetően megmondtam már, köztünk semmi nincs!
Nekem már ne ígérd, hogy megváltozol.
Bánatomra, szépfiú, ismerlek már jól.
Mert néha jó veled, ezt nem tagadhatom!
De addig-addig hízelegsz, míg nem tudom, hogy mit teszek!
Óh Mr. Alkohol, neked hinni nem tudok,
Csak néha-néha lesz az úgy, hogy rád gondolok!
(szájharmonika-szóló)
-a filmben Bródy János szólózott-
Óh Mr. Alkohol, emlékszel arra még?
Hogy karjaidban tartottál és mégsem szerettél?
Rossz útra vezetted az életem!
Édes csókkal lezártad mind a két szemem!
Óh, nagyon szerettelek és hallgattam terád!
Minden mesét elhittem és mit tettél velem!
Óh, Mr. Alkohol a bajban elhagytál!
S rájöttem szépfiú mennyit hazudtál!
Óh, Mr. Alkohol mindig hazudtál!
Koncz Zsuzsa: Mama kérlek
Mama, kérlek, meséld el nekem,
Hogy milyen volt az élet nélkülem,
Gondoltál rám, mikor azt tervezted el,
Hogy mi lesz majd, ha nagy leszel.
Mama, kérlek, meséld el nekem,
Hogy hogyan kezdődött az életem,
Véletlen volt, vagy gondoltál reám
Azon az édes éjszakán.
Hisz jól tudod, nem kértelek,
Nem kértem tőled az életet,
S még mielőtt majd egyszer meghalok,
Még tudnom kell, miért vagyok.
Mama, kérlek, meséld el nekem,
Hogy milyen volt az élet nélkülem,
Érezted azt, mikor téged elhagyott,
Milyen jó, hogy én még nem vagyok.
Mama, kérlek, azt mondd meg nekem,
Akartad-e azt, hogy így legyen,
Én azt hiszem, hogy véletlen csupán,
Hogy éppen ő az én apám.
Hisz jól tudod, nem kértelek,
Nem kértem tőled az életet,
S még mielőtt majd egyszer meghalok,
Még tudnom kell, miért vagyok.
Mama, látod, zavarban vagyok,
Most megint egész másra gondolok,
Lesz majd talán, igen lesz majd valaki,
És tőlem is ezt kérdezi.
Mit mondok én akkor neki,
Mit mondok én?
Joe Cocker: Leave Your Hat On
Baby take off your coat real slow
Take off your shoes
I'll take off your shoes girl
Take off your dress yes, yes, yes
You can leave your hat on
You can leave your hat on
You can leave your hat on
Go over there turn on the lights, all the lights
Come over here, stand on that chair
Baby thats right
Raise your arms up in the air
And now shake em
You give me reason to live
You give me reason to live
You give me reason to live
You give me reason to live
Sweet darling
You can leave your hat on
You can leave your hat on baby
You can leave your hat on
You can leave your hat on
Suspicious minds are talking
There trying to tear us apart
They don't believe this love of mine
But they don't know what love is
They don't know what love is
They don't know what love is
They don't know what love is
I know what love is
You can leave your hat on
You can leave your hat on
You can leave your hat on
You can leave your hat on
Joe Cocker: Unchain my Heart
Unchain my heart baby let me be
Cause you don't care please set me free
Unchain my heart
Baby let me go
Unchain my heart
Cause you don't love me no more
Every time I call you on the phone
Some fella tells me your not at home
Unchain my heart set me free
Unchain my heart
Baby let me be
Unchain my heart
Cause you don't care about me
You got me sewed up like a pillow case
But you let my love go to waist
Unchain my heart set me free
I'm under your spell
Like a man in a trance
You know darn well that I don't stand a chance
Unchain my heart let me go my way
Unchain my heart you worry me night and day
I live a life of misery
And you don't care a bag of beans for me
Unchain my heart set me free
I'm under your spell
Like a man in a trance
You know darn well that I don't stand a chance
Unchain my heart let me go my way
Unchain my heart you worry me night and day
I live a life of misery
And you don't care a bag of beans for me
Unchain my heart set me free
Koncz Zsuzsa: Százéves pályaudvar
Vannak idők, mikor menni kell
Mikor feltűnik a ház falán a jel
Nem volt már egészen fiatal
És most úgy érezte,
majdnem belehal
Mikor a sínek mellett állt
egy hajnalon
Azon a százéves pályaudvaron
Elbúcsúzom, elbúcsúzom
Ez a föld már nem az én otthonom
Elbúcsúzom, elbúcsúzom
De a szívemet örökre itthagyom
De a szívemet örökre itthagyom
Az utcákon a gyűlölet vonult
És a láthatáron felizzott a múlt
S ő tudta jól, hogy most
már menni kell
Mert mindig ugyanúgy kezdődik el
És a sínek mellett állt egy hajnalon
Azon a százéves pályaudvaron
Elbúcsúzom, elbúcsúzom...
Nagy volt a zaj a pályaudvaron
S mintha már ott állt volna rég
És mint egy film, egy régi film
Oly ismerősnek tűnt a kép
Elbúcsúzom, elbúcsúzom...
Koncz Zsuzsa: A város fölött
Nyár éjszakán felkapott a szél.
Oly könnyű voltam, akár egy kis levél.
Magasra szálltam, és átölelt az ég.
Oly felhőtlen volt a kép.
Néztem a várost, békésen pihent.
Felülről úgy tűnt, zavartalan a rend.
Egy diszkóbárból dzsessz-rock-funky szólt.
És kacsintott rám a hold.
Lebegtem az égen a belváros fölött.
Alattam csillogott a felosztott föld.
Távolban gyárak, és halvány csillagok.
Hallgattam a bölcs folyót.
Magamba szálltam, későre járt.
Már látni véltem egy újkor hajnalát.
Mikor egy hang szólt az alsó rakpartról,
Éreztem, hozzám is szól.
Van még ki rosszkedvűen ébred,
Van még, ki holtvágányon áll,
Van még, ki gátlásoktól szenved,
Van még, ki megváltásra vár.
A földhözragadt ember dülöngélve járt,
A kereszteződésnél tétován megállt.
Felnézett rám, és bár nem láthatott,
A szívéből átkot szórt.
És hirtelen rám tört a félelem.
Éreztem, nem tart fenn többé semmi sem.
Zuhanni kezdtem, és az álom véget ért.
Oly távol van most az ég.
Koncz Zsuzsa: Miért hagytuk, hogy így legyen
Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra,
Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk,
Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk,
Minden álmunk.
Virágok közt veled lenni,
Tudom, szép volna, kedvesem
Virág sincsen, te sem vagy már,
Miért hagytuk, hogy így legyen?
Virágok közt veled lenni,
Tudom, szép volna, kedvesem
Virág sincsen, te sem vagy már,
Nem ad választ ma senki sem!
El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így,
El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít,
El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra,
El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Sárga rózsa.
Koncz Zsuzsa: Őszinte bohóc
A csillagokat nem érem el,
Varázsló nem vagyok.
Hiába kéred, kihűlt szívedbe
Lángot nem lophatok.
Hogy elfáradtál félúton,
Az nem az én hibám.
S ha nem álltál ki mellettem,
Most nem kiálthatsz rám.
Hiába vádolsz azzal is,
Hogy nem szerettelek.
A magam módján megpróbáltam
Mindent, amit lehet.
Meg nem valósult álmaidról
Számot nem adhatok.
A nagy produkció helyett
Egy kis dalt dúdolok.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Mmm, de ne rám légy mérges,
Hogyha végül senkit nem találsz.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.
Lehet, hogy egykor mást ígértem,
De most már jól tudom:
Az igazságot, mint a földet
Szét nem oszthatom.
Lelked görcsös kis csomóit
Fel nem oldhatom.
A szabadságot, mint jutalmat
Át nem adhatom.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Mmm, de ne rám légy mérges,
Hogyha végül senkit nem találsz.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.
Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.
Koncz Zsuzsa: Egy év elmúlt
Elmúlt egy év, hova tűnt a szép tavasz, hajnali szél?
Az első rügyező ág, a találkozás? Ááá
Egy év elmúlt, hova tűnt az édes nyár, szép szerelem?
A forró éjszakák, ígéretek?
Elmúlt egy év, hova tűnt a fáradt ősz, sokszínű táj?
A hulló csillagok, a búcsúzás? Ááá
Egy év elmúlt, hova tűnt a hideg tél, a nagy havazás?
A sápadt napsugár, a várakozás?
És jön majd még sok-sok év;
Akire vársz talán majd rád talál.
Az élet nem áll meg soha, a végtelen tánc.
Akárhogy táncolhatsz, csak körbe jársz.
Szoríts meg jól, ha engem kívánsz.
Addig szeress, amíg látsz!
Koncz Zsuzsa: Későre jár, kedvesem
Későre jár, kedvesem
A fáradt nap elpihen
Lehunyja már tiszta, kék szemét az ég
Szép álmokat küld feléd
Későre jár, kedvesem
Nincs mára több énekem
Holnap talán megint találkozhatunk
De addig még álmodunk
Későre jár, kedvesem
Búcsúzni kell, azt hiszem
Most véget ér életedből még egy nap
Remélem, még sok marad
Koncz Zsuzsa: Ha fordul a világ
Már réges-régen nem hiszem
de néha elképzelem
Milyen is volna az élet
ha egy nap arra ébrednénk
hogy megfordult velünk a világ
Én álmodom még akkor is
ha tudom, hogy nem szabad
De ki tudja féken tartani
a visszatéró álmokat
hogy megfordítható a világ
És a képzelet nyomán
elég egy mozdulat
És láncát tépi már
a visszafojtott indulat
Hát mondd, mit remélsz
ha megfordulna még a világ
Lehetett volna más is
minden, ami ma létezó
De türelemmel és akarattal
miért ne volna elérhető
hogy megforduljon még a világ
Én álmodom még akkor is
ha tudom, hogy nem lehet
Türelemmel és akarattal
visszaadni az életeket
De megfordulhat még a világ
És a képzelet nyomán
elég egy mozdulat
Es láncát tépi már
a visszafojtott indulat
Hát mondd, mit remélsz
ha megfordulna még a világ
Koncz Zsuzsa: Békét és reménységet
Nézem a tó vizét
hallom a halk zenét
és látom az égbolt hulló csillagát
Mint közönyös idegent
úgy érzem a végtelent
Valahol egy gyermek sír
és semmi se jó, ami hír
Oly sok a szenvedés
a jóindulat kevés
az ostobasággal szemben védtelen
Világra jövünk valahol
és az élet néha pokol
Ha valahol létezel
mondd, miért tűröd el
Békét adj, uram, kérlek
háborgó szívemnek
Békét és reménységet
a megszületendő gyereknek
Hallom a híreket
nézem a képeket
mért kell, hogy így legyen, óh istenem
Annyi a szenvedés
és a segítség kevés
Ha valahol létezel
mondd, miért tűröd el
Békét adj, uram, kérlek
A háborgó szíveknek
Békét és reménységet
minden ártatlan gyereknek
Békét és reménységet
békét a világnak
Békét és reménységet
az ember ennyit csak kívánhat.
Koncz Zsuzsa: Szél hozott, szél visz el
Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Minek kérdjem, mért visz el?
Sose néztem, merre jártam.
A felhőkkel kiabáltam.
Erdő jött, jaj be szép!
Megcibáltam üstökét.
Jött az erdő, nekivágtam.
A bozótban őzet láttam.
Kergettem, ottmaradt,
Cirógattam, elszaladt.
Ha elszaladt, hadd szaladjon,
Csak szeretőm megmaradjon.
Szeretőm a titok,
Ő se tudja, ki vagyok.
Isten tudja, honnan jöttem,
Köd előttem, köd mögöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Bolond kérdi, mért visz el.
Koncz Zsuzsa: Ahogy lesz, úgy lesz
Mint hosszú copfos barna lány,
Jó édesanyám faggattam én,
Leszek-e boldog, leszek-e szép,
S ő válaszolt könnyedén:
Légy szerény, mint én,
Légy elégedett szívem,
A jövőt nem sejthetem,
Ahogy lesz, úgy lesz!
Bárhogy lesz, úgy lesz,
Később az első randevún
Egy kócos fiú, ki hozzám hajolt,
Szeretsz-e mindig, kérdeztem én,
S ő tréfásan válaszolt:
Bárhogy lesz, úgy lesz,
A jövőt nem sejthetem,
A sors ezer rejtelem,
Ahogy lesz, úgy lesz,
Bárhogy lesz, úgy lesz.
Két évig éltünk boldogan,
Aztán ő elment, oly messze jár.
Visszatér hozzám, visszatalál,
A levélben ennyi áll:
Bárhogy lesz, úgy lesz,
A jövőt nem sejthetem,
a sors ezer rejtelem,
Ahogy lesz, úgy lesz,
bárhogy lesz, úgy lesz.
Nekem is van már gyermekem.
Egy szőke kislány csak az enyém.
Leszek-e boldog?-kérdezi ő,
S én mosolygok könnyedén:
Bárhogy lesz, úgy lesz...
Koncz Zsuzsa: A Kárpáthyék lánya
A Józsefváros mélyén, hol sötétek a fények,
Egy szőke lányt neveltek az ötvenes évek.
A Kárpáthyék lánya félig volt csak árva,
Az apja eltűnt, s a család hiába várta.
A Józsefváros mélyén, hol a házak összebújtak,
Ki tudta '56-ban, mit hoz a holnap.
A Kárpáthyék lánya a randevúra várva
Egész nap egy dalt dúdolt magába'.
A Józsefváros mélyén, hol a házak összesúgtak,
A viharban egy lányszív lángra gyulladt.
És együtt mentek el a sarki cukrászdába,
S a fiú befizette egy stefániára.
És a Kárpáthyék lánya egy dalt dúdolt magába',
Mikor egy nap a ház rádőlt a cukrászdára.
És a Kárpáthyék lánya egy dalt dúdolt magába',
Mikor az első szerelmét hiába várta.
A Józsefváros mélyén, hol a házak összedőltek,
Ma toronyházak állják útját a fénynek.
A Kárpáthyék lánya kinn él Amerikába',
New Jerseyben van családi háza.
A férje francia és van két nagy fia,
A nagyobbik egy new wave-banda sztárja.
De vannak bizonyos esték, mikor csend borul a házra,
És ő egy régi dalt dúdol magába'.
A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába',
És emlékezik a régi cukrászdára,
A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába',
És az első szerelmét újra várja.
A Kárpáthyék lánya ma kinn él Amerikába',
Van autója és New Jerseyben háza.
A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába',
És látogatóba jön Magyarországra.
És a Kárpáthyék lánya elmegy a cukrászdába,
És befizet 33 stefániára.
Koncz Zsuzsa: Valahol egy lány
Valahol egy lány hófehérben jár
O a legszebb messze földön
Hívja őt egy nap az öreg király
Feleségül megkívánja, de így szól a lány:
A királyé nem leszek, nem leszek
Akkor inkább elmegyek, elmegyek
Soha vissza nem jövök, nem jövök már
Valahol egy lány feketében jár
Arca sápadt, nem beszélhet
Hívja őt egy nap az öreg király
Hova mennél, szép leányom? Gyere hozzám!
Valahol egy lány sehova sem jár
Szép titokban eltemették
Hívja őt egy nap az öreg király
Szörnyű mérges, hogyha nem jön - mit tehet mást?
Red Hot Chili Peppers: Scar Tissue
Scar tissue that I wish you saw
Sarcastic mister know it all
Close your eyes and I’ll kiss you ’cause
With the birds I’ll share
With the birds I’ll share
This lonely view
With the birds I’ll share
This lonely view
Push me up against the wall
Young Kentucky girl in a push-up bra
Fallin’ all over myself
To lick your heart and taste your health ’cause
With the birds I’ll share
This lonely view...
Blood loss in a bathroom stall
Southern girl with a scarlet drawl
Wave good-bye to ma and pa ’cause
With the birds I’ll share
With the birds I’ll share
This lonely view
With the birds I’ll share
This lonely view
Soft spoken with a broken jaw
Step outside but not to brawl
Autumn’s sweet we call it fall
I’ll make it to the moon if I have to crawl and
With the birds I’ll share
This lonely view...
Scar tissue that I wish you saw
Sarcastic mister know it all
Close your eyes and I’ll kiss you ’cause
With the birds I’ll share
With the birds I’ll share
This lonely view
With the birds I’ll share
This lonely view...
2008. augusztus 1., péntek
Neoton Família: Búcsú
Egy kis virág lehullva mit jelenthet,
Letépték, de nem kellett senkinek,
A kis virág vajon mit remélhet,
Vízbe téve még így is szép lehet.
Fontos voltál nekem,
Fontos voltál nekem.
Nem akarok mindent, mindent újra kezdeni,
Nem akarok hozzád vissza jönni már,
Emléked símogat, mint sziklát a tenger,
Tudom, hogy nem hazudhattál a legszebb éjszakán.
Vigyáztam rád ameddig csak hagytad,
Jó voltál, de más is jó lehet,
Elhittem, ha itt vagy csak az enyém vagy,
Talán kár. hogy elveszítelek.
Neoton Família: Latin szerenád
Parti homokban fekszünk,
Végig simít a szél
És az árnyékunk egyszer csak összeér.
Lassan hátrál a tenger,
Csendre inti vizét;
Szomjas bőrödön érzem a só ízét.
Várj, ne ronts el semmit kérlek,
Várj, ez a mi éjszakánk!
Az örök film rólunk pereg,
Csak másként játszanánk.
Várj, ne ronts el semmit kérlek,
Várj, élvezd az éjszakát!
A távolban értünk is szól a latin szerenád.
Engedj szívedhez engem,
Szeress úgy, ahogy én!
S újra rajzolja arcunk a szenvedélyt.
Parti homokban fekszünk,
Végig simít a szél
És az árnyékunk egyszer csak összeér.
Neoton Família: Emlékül
A szívtelen időt megfordítanám,
Hogy újra nálam legyél.
Hazudnám neked az élet dolgait,
Hogy semmitől se félj.
Hiszen mindent szabad,
Hogyha valakit szeretünk,
Felmentést ad a világ,
A véletlen téged
Egyedül könnyen bánthatott,
Nem nyílhat már a virág.
A hullámzó időt visszatartanám,
Ne gyűrűzzön tovább.
Szép lenne megint az együtt ébredés,
Jobban vigyáznék rád.
Hiszen mindent lehet,
Hogyha valakit szeretünk,
Elnézi úgyis a világ.
Most már tudom,
De egyedül kinek mondjam el?
Az égre írni ugye kár?
A szívtelen időt megfordítanám,
Hogy újra nálam legyél.
Neoton Família: Eszterlánc
Eszter a szomszédban élt,
a környék róla beszélt,
suttogták túl nagy a szíve
és végtelen a szerelme.
hiába próbálkoztam,
engem nem vett komolyan,
kicsi vagyok hagyjam hát őt
de megvárja míg felnövök.
Lánc, lánc Eszterlánc
Eszter merre jársz,
merre hirdeted a szerelmed.
Lánc, lánc Eszterlánc
Eszter jól vigyázz,
színjátszó szíved elvesztheted,
színjátszó szíved elvesztheted.
Régóta nem láttam őt, nem láttam őt
tavasszal elköltözött, elköltözött
a környék másról beszél,
de én odavagyok Eszterért.
Elszállt egy kis buborék, (kis buborék)
emléke nem pattan szét, nem pattan szét
hova repült, hol keressem,
ha szeretném, hogy szeressen.
Lánc, lánc Eszterlánc
Eszter merre jársz,
merre hirdeted a szerelmed.
Lánc, lánc Eszterlánc
Eszter jól vigyázz,
színjátszó szíved elvesztheted,
színjátszó szíved elvesztheted.
Neoton Família: Monte Carlo
Az út, az út a hegyről egyre lejjebb száll.
Ott áll, mint régen elvarázsolt vár
a mesevilág, ahol minden szép
vagy legalább más lehet, az jó lehet.
A lány, a lány bejárta gondolatban már.
Talán ha őt is elvarázsolná
a mesevilág, ahol minden szép
vagy legalább más lehet, az jó lehet.
Valódi gyöngysorok, vakító fogsorok,
hiszen ez Monte Carlo.
Playboyok, pálmafák, yachtok és szállodák,
hiszen ez Monte Carlo.
Délben mindig perzsel a Nap,
van, aki éjjel ég.
Fortuna itt lakik, s akinek dolgozik,
szereti Monte Carlo-t.
A kéz, a kéz kinyúl, a pénz gazdát cserél.
Kié volt, arról biztos nem beszél
a mesevilág, ahol minden szép
vagy legalább más lehet, az jó lehet.
Valódi gyöngysorok, vakító fogsorok,
hiszen ez Monte Carlo.
Playboyok, pálmafák, yachtok és szállodák,
hiszen ez Monte Carlo.
Délben mindig perzsel a Nap,
van, aki éjjel ég.
Fortuna itt lakik, s akinek dolgozik,
szereti Monte, Monte, Monte, Monte Carlo-t.
Valódi gyöngysorok, vakító fogsorok,
hiszen ez Monte Carlo.
Playboyok, pálmafák, yachtok és szállodák,
hiszen ez Monte Carlo.
Neoton Família: 220 felett
Cirkuszt a pénzért, a pálya ma is megtelt,
Élő plakátok hirdetik a versenyt.
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
Valaki a pálya szélén hot dogot és hideg sört kínál.
Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot,
Kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot.
Kétszázhúsz felett senki nincs veled, közelbe kerül a távol,
Kétszázhúsz felett több már nem lehet a kerékbe zárt magányból.
Cirkuszt a pénzért, a néző nem veszíthet,
Hajtűkanyarban minden kiderülhet.
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
És az este bármilyen kíváncsi, már csak szétszórt álmokat talál.
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
És az este bármilyen kíváncsi, már csak szétszórt álmokat talál.
Neoton Família: Don Quijote
A lovagregények a plafonig értek,
És köztük egy szikár alak ült.
A füstölő gyertya a körmére égett,
Ha az ész fejvesztve menekült.
A valóság végül már messze járt,
S ő elindult akkor, hogy átélje, amit kitalált.
Don Quijote, Don Quijote,
A szélmalom csak játszik veled.
Don Quijote, Don Quijote,
Ma is köztünk élsz, de más a neved.
Don Quijote, Don Quijote,
A szélmalomharc mire való?
Don Quijote, Don Quijote,
Minek álmodni, ha ébren is jó?
Bús képű lovag az utakat rója,
Ha nincs, hát keres akadályt.
S ha úgy érzi, fontos, hogy valaki várja,
Egy Dulcineát is kitalál.
A valóság gyakran a fejére áll,
Ő nekivág akkor, és rémes, hogy néha mit csinál.
A valóság gyakran a fejére áll,
Ő nekivág akkor, és rémes, hogy néha mit csinál.
Neoton Família: Holnap hajnalig
Ne hidd azt, hogy senki se' szeret,
Szoríts jobban, melletted vagyok én!
Új kedvest egy még újabb követ,
De barátságunk csillagidőt ígér.
Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted.
Leláncolnád önmagad, közben szabadságod kéred,
Visszakéred.
Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk,
Holnap hajnalig mindent rendben találunk.
Érintsd meg a lelkem még egyszer,
Érintsd meg, és aztán engedj el!
Holnap hajnalig őszintén ölelj még, ölelj még!
Ha úgy érzed, hogy senki se' szeret,
Rohanj hozzám, melletted leszek én!
Éjszakánk már nem lehet ilyen,
De barátságunk védeni fog, ne félj!
Ölelj még!
Holnap hajnalig,
Holnap hajnalig.
Érintsd meg a lelkem még egyszer,
Érintsd meg, és aztán engedj el!
Holnap hajnalig őszintén ölelj még, ölelj még!
Neoton Família: Nyár van
Nyár van, alig fürdőruhában
Égetem magam a napon
Nyár van, terepszínű világban
Feltűnő vagyok, tudom
És ha lesben áll egy cápa
Áldozatra várva
Szinte felfal a szemével
Mi legyen?
Valahol messze délen
Örökös napsütésben
Szirén énekemmel elkábítom
Valahol egész délen
A szerelem tengerében
Én is megfürödnék, elárulom
Nyár van, szenvedek a szobában
az emlék fölkavar, nagyon
Nyár van, éppolyan meleg nyár van
Elfelejteni nem fogom
Látom, lesben áll egy cápa
Áldozatra várva
Szinte felfal a szemével
Hajajaj!
Valahol messze délen
Örökös napsütésben
Szirén énekemmel elkábítom
Valahol egész délen,
A szerelem tengerében,
Újra megfürödnék, elárulom
Látom, lesben áll egy cápa
Áldozatra várva
Szinte felfal a szemével
Hajajaj!
Valahol messze délen
Örökös napsütésben
Szirén énekemmel elkábítom, óuó
Valahol egész délen,
A szerelem tengerében,
Újra megfürödnék, elárulom
Valahol messze délen
Örökös napsütésben
Szirén énekemmel elkábítom
Valahol egész délen,
A szerelem tengerében,
Újra megfürödnék, elárulom
Képzelt riport egy amerikai pop feszt. (musical): Ringasd el magad !
Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy,
Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad!
Ha azt sem akarod tudni már, hogy ki voltál tegnap,
Ne törődj a tegnapokkal, ringasd el magad!
Ringasd el magad, ringasd el magad,
Ha senki nincs ki elringasson,
Ringasd el magad...
Ha azt hiszed most, hogy a semmi sokkal boldogabb,
Merülj el a sűrűjében, ringasd el magad!
Ha a gondok elharapják már a torkodat,
Pihentesd a sebeket, ringasd el magad!
LGT: Ő még csak most tizennégy
Nevét se tudom még, kezét se fogom még,
És csak azt tudom, hogy ő még csak most tizennégy.
A papa vigyáz rá, a mama vigyáz rá,
Nem tudja mi vár, mi vár, mi vár rá.
Én nem is figyelnék és nem is nevetnék,
Ó, ha nem tudnám, hogy ő még csak most tizennégy.
Nem hisz a mesében - ez van a szemében,
Nem tudni mi van, mi van a fejében.
Ó, Nem neked való még az éjszaka,
Siess haza, vár a mama!
Ha későn érsz haza, nincsen vacsora,
Siess haza, vár a mama!
Ó,Nem neked való még az éjszaka,
Siess haza, vár a mama!
Ha későn érsz haza, nincsen vacsora.
Hiába keresnéd,hiába szeretnéd,
Erre azt mondja, hogy ő még csak most tizennégy.
Ha egyszer megnézed, tudja, hogy miért nézed,
Nevetve tovább, tovább, továbbmegy.
Ne nézz rám, ne nézz rám, ne nézz, ne nézz, ne nézz rám!
Ne várj rám, ne várj rám, ne várj, ne várj, ne várj rám!
LGT: Kék asszony
Elmegyek, elmegyek, messze megyek,
Egy kék asszony elvitte a szívemet.
Nem maradt utána más, csak egy dal,
Nem maradt utána óó más, csak egy dal.
Szomorú kék volt az égő szeme,
Szomorú kék volt és beszélt vele.
Tudta, hogy nem látom többé sosem,
Tudta, hogy nem látom óóó többé sosem.
Szomorú kék volt az esőtlen ég,
Elfordította már gyorsan fejét,
Elfedte arcát és elment hamar,
Nem maradt utána óóóó más, csak egy dal.
Ha jönne egy asszony, ki engem keres,
Mondjátok meg, hogy a szívem üres.
Magányból születhet tán még egy dal,
Magányból születhet óó tán még egy dal,
LGT: Egy elfelejtett szó
Értünk egymás nyelvén, minden szó beszél,
Mégis másképp érted, mint ahogyan én.
Más a szó, ha mondod, más ha hallgatod,
Nem tudná a bal kéz, mit akar a jobb.
Én tudom a dallamot, te tudod a szót,
Én mondom az igazat, és te mondod a jót.
Az én igazam nem biztos, hogy neked nagyon jó,
De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,
Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
Minden szó is jó, ha embernek való.
Minden ember más, de éppen ez a jó.
Hát meddig várjak még,
Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?
Érzem, amit érzel, látom, amit látsz,
Mégis másképp mondom, mit amit te vársz,
Gondolhatok bármit, előbb mondod ki,
Megbotlok egy kőben, s te fogsz elesni.
Én hordom a bal cipőt, rajtad van a jobb,
Összeköt a cipőfűző, nem egy nagy dolog.
Ami nekem jó, az talán neked nem való,
De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,
Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
Minden szó is jó, ha embernek való.
Minden ember más, de éppen ez a jó.
Hát meddig várjak még,
Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?
Szóból vannak hidak két ember között,
Csend lobbantja őket a fejetek fölött,
Mindenki mást érez minden szó mögött,
Ami nekem kéne, azt te nem tűröd.
Én mondom az igazat, s te mondod a jót,
Én tudom a dallamot és te tudod a szót,
Ami nekem jó, az talán neked nem való,
De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,
Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
Minden szó is jó, ha embernek való.
Minden ember más, de éppen ez a jó.
Hát meddig várjak még,
Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)